Pápai Istvánné Páhi Emma, a Népművészet Mestere, karcsai mesemondó mondta el. Gyűjtés: Karcsa, Király-kút 2008. szeptember - Huszár A. M., IN: Pápai Istvánné Páhi Emma-Huszár Andrea Magdolna: Tündértánc, 8-11.o., Budapest, pörgető művészkönyv, 2008.

A karcsai templomot a tündérek építették...                                                                                  Én így hallottam, tanultam az öregektűl a templomunk történetét, hogy ezt a templomot a tündérek építették. És éjjel építették, hogy ne lássák az emberek, ne vegyék észre. Tizenkét tündér építette, az éjjeliőr egy öreg bácsi vót, az látta, hogy hogy dógoznak, mint dógoznak a tündérek. Majd mikor kész lett a templom, a torony, akkor megbeszélték, hogy éjjel elmennek, hoznak bele harangot. El is szálltak a tündérek a harangér, gyönyörű szép, nagy harangér, és esztet is leste az öreg éjjeliőr, hogy „jaj, mán mikorra gyönnek, hát mán mingyán éjfél lesz, még nem gyöttek meg a haranggal!”                                                                                                            

No, majd eccer osztán gyöttek a tündérek, éppen itt, ezen a vizen keresztül. Megszólal az egyik tündér: „Jaj, siessünk, mert tüstént megszólal a kakas!” Itt, ezen a részen volt. Ahogy kiejtette a száján a tündér, hogy megszólal a kakas, abba a pillanatba megszólalt a kakas. A harang esett le ebbe a vizbe, ebbe a folyóba, a neve az, hogy Karcsa folyója, Karcsa vize. Beleesett a harang, a tündér kapott vóna utána, odacsipte a kisúját, és elkiáltotta magát, hogy „jaj, a kisújom!” De mán mindegy vót, mer a harang csak beleesett a vizbe, ezt pedig az éjjeliőr látta.                                   

Ahogy beleesett a harang, a tündérek elszálltak arra, visszafele. És akkor az éjjeliőr másnap reggel hirül adta a faluba, hogy erős kötelet hozzanak ide, meg ökröt fogjanak be, és akkor meg kell keresni, ki kell húzatni a harangot a vizbül. Vót a faluba egy legény, akit úgy hittak, hogy Benkő Laci, az vállalta. „No, majd én lebukok a vizbe, és én megkeresem a harangot.” Le is bukott – még akkor nem vót itt ezek a nagy erdők – itt, ezen a helyen Benkő Laci a vizbe, meg is tanálta a harangot. Majd kötelekkel keresztülkötözte a harangot, ökröt fogtak bé, oszt az ökör húzatta ki, fel, egészen a templomba. Hát akkor még itt a házak se vótak, itt húzatták fel, és akkor feltették.

Ez a Benkő Laci felment a toronyba, hogy majd ő felkötözi – a vaskampókkal a toronyba – majd ő felkötözi a harangot. Hát, meg is tette, de mire befejezte, úgy képzeljétek el, hogy egy olyan kis törpe legény lett belőle, pedig gyönyörü szép legény vót! Egy kis törpe legényke lett belőle, úgy kiabált, hogy „segítség, segítség!” Úgy vették le a toronybul, úgy segitettek rajta, hogy lehozták a toronybul.

Egy ideig nem jelenkeztek a tündérek, nem keresték a harangot, de – eszt mán az én sógorom monta el, hogy postás vót, és összejövetel vót nekik – itt, a Karcsa vizénél, a folyónál van egy fenyveserdő, ott vót összejövetel, ünnepséget tartottak – mer postás vót a sógorom, de ez még legénykorába történt – és akkor, aszondja, hogy ahogy mulatoztak, hát valami gyönyörű szép énekszót hallottak. Hát mingyán lementek a víz szélire a fenyvesbül, le a víz szélire egészen, hát, mit láttak? Hogy tizenkét tündér a víz tetején táncol! Szépen énekelnek, táncolt a tizenkét tündér!

És a bárókastélyt Pácinba, asztat is a tündérek építették, és a bárólegény beleszeretett egy tündérbe, ő is éccaka látta, többször látta, annyira beleszeretett, hogy mán nem bírta tovább, az is itt vót az ünnepségen, bevetette magát a vizbe: „Na, mán én nem bánom, akármi lesz, válhat csúszónak, békának, akármilyen hattyunak, de én mán megfogom, oszt feleségül veszem!” Ahogy táncoltak a tündérek, hát a vizen úszott arra a bárólegény.

Mikor odaért hozzájuk, fehér hattyunak vált a tizenkét tündér, felszálltak a levegőbe, hát úgy nézett ki, mintha szálltak vóna, át a Szlovákiába, onnan a fenyvestül. De azér itt tanyáztak még ők tovább is, a fenyveserdő vót az otthonok, a tanyájok. Ahogy a tündérek elszálltak? A bárólegény lebénult derékig. Úgy hozták ki az emberek a vizbül, úgy is halt meg.

Hát én errül ennyit tudok, de még asztat, hogy nem jelenkeztek a tündérek utána mán, de csak itt éltek, mer a faluba hagytak rosszaságot is, boszorkányságot, sokat, egyet én is láttam. Jóságos tündért is hagytak, a tündérek belekőtöztek, belebújtak az emberekbe. Melyik a jó, a jótündér, asztat el is nevezte a nép jóságos tündérnek, bármilyen példának mondom Kovács mamát, őtet úgy hívták a faluba, hogy a jóságos tündér. Őneki a jót hagyták, de vót sok gonosz is ám! Azótátul csak így, embereken keresztül tapasztaljuk, lássuk a tündért.